bajaritmusa
bajaritmusa
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Friss hírek

Nagyot taroltak a rajzfilmek!

2016.01.24. 21:08, Sándor Boglárka

Tobzódtunk mesékben és mesehősökben a Baja Ritmusa című táncos show január 22-i felvételén, a Baja Marketing Kft. és a Sundance TSE közös produkciójában készülő műsor hatodik része ugyanis rajzfilmslágerekre összeállított koreográfiákkal várta nézőit.

A közönség ezúttal is megtöltötte a Turisztikai Központot, érezhető, hogy mind a nyolc táncos pár hozza a maga rajongóit és szimpatizánsait, bár ez alkalommal nem lehetett nyereményjáték útján pluszpontokat szerezni, a szurkolás azonban kétségtelenül inspirálhatta a táncosokat.
Ezúttal – a témaválasztáshoz igazodva – a tavalyi bajai Ki mit tud? döntőse, Gálos Laura nyitotta meg a műsort (a Stúdió 2000 TSE táncosaival kiegészítve) a Jégvarázs című népszerű mese betétdalával, a hangulatot pedig csak fokozta a párok felsorakozása, hiszen a mókás jelmezek láttán azonnal elindulhatott a találgatás arról, vajon milyen rajzfilmeket fognak eltáncolni. Az igazi nagy klasszikustól az egész estés Disney-produkciókon át a magyar sikerfilmig ívelt a választék, mindehhez pedig a lehető legváltozatosabb műfajok igazodtak.  Pestality Bianka műsorvezető ezúttal is elárult néhány érdekességet a választott mesékről, a táncosok pedig szinte minden esetben egy-egy rövidke jelenetet is beiktattak produkciójukba. Úgy tűnt, a hatodik adásra már igen kiforrott műsorszámok készültek, a zsűri ezúttal bő kézzel osztogatta a dicséreteket (és a 10-es pontszámokat).

Az őserdő hősét keltette életre a Zámbó Petra – Cseri Tamás kettős, egy kis dzsungelhangulatot kölcsönözve, így igazán lendületesre sikerült a kezdés, a zsűri szerint eddigi legjobb formájukat hozták. Utánuk romantikus váltás következett, Kis Zoltán ésFerencz Andrea ugyanis az Anasztázia című rajzfilm csodás betétdalára (Volt egy régi december) táncolt egy érzelmekkel teli keringőt. Ismét játékosba váltott a hangulat, Pálffy Tímea és Sánta Árpád némi családi-gyermeki segédlettel a Macskafogó híres slágerét (Miu-miújság?) táncolta el, mint két szemtelen macska. A nap legnagyobb közönségsikerét és vastapsát a Szepesvári Zsuzsanna – Vizin Tamás páros szerezte meg, Az oroszlánkirály betétdalára előadott koreográfiájukban még a legkritikusabb zsűritag sem talált hibát, be is zsebelték a 40 pontot. Ismét nagyon színes produkciót mutatott a Tusa Cecília – Balogh Balázspáros, A kis hableány nyomában megelevenedett a tenger alatti világ, vidám és játékos produkcióval. Ugyanez a játékosság már némi vagánysággal keveredett a következő műsorszámban: a Rózsaszín párduc klasszikus filmzenéjére nyújtott teljesítményéértOroszlánné Besesek Mónika részesült elismerésben, de párja, Nagy Martin sem vallott szégyent. Innen pedig egyenest az indiánok közé vezetett az út, Pocahontas történetét Antal Ágnes és Gedovics Balázs visszafogott erotikával átszőtt koreográfiával keltette életre, ugyancsak 40 pontot érdemelve. A negyven pontosok táborát erősítette az est utolsó párosa, Mancz Alexandra ésTorda Balázs, akik a mesés Kelet történetei közül választották ki Aladdin meséjét, némi hastáncos segédlettel. Mindketten dicséretet kaptak, és maximális pontszámmal hagyhatták el a táncparkettet.

Az est tematikája a zsűrit sem hagyta érintetlenül. Mayer Petra gyakran meghatódott a produkcióktól, és különösen kedves szavakkal biztatta a táncosokat, Engler Zsuzsanna több kedvenc meséjét is felidézte a táncok által, még Kovács Koko Gábor is lágyszívűbbnek tűnt időnként. Negyedik ítészként ezúttal Czető Zsanett szinkronszínész csatlakozott a csapathoz, aki elismeréssel nyilatkozott a táncosok teljesítményéről, és egy dallal is megörvendeztette a közönséget. Ugyancsak az est végén lépett fel a tavalyi Ki mit tud? másik döntőse, Fábián Lajos, majd Pestality Bianka ismertette a verseny jelenlegi állását. Még mindig a Tusa Cecília – Balogh Balázs páros vezeti az összesített listát, ez azonban természetesen változhat. Továbbra is lehet szavazni a produkciókra, a Baja.hu honlapot figyelve mindenki értesülhet a szavazás idejéről és módjáról, két hét múlva, február 5-én pedig ismét Baja Ritmusa a Turisztikai Központban, ezúttal szerelem tematikával.
Sándor Boglárka

 

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.01.24. 21:11
2016.01.24. 21:08
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!